Elengedhetetlennek tartom a ló és az ember kapcsolatának, a ló ápolásának, tartásának megismertetését az ifjúsággal, azaz a felnövekvő nemzedékkel, valamint a társadalom lehető legszélesebb körében terjeszteni kívánom a lovaglást, a lovak szeretetét, a velük való együttélés szépségét.
Tanulmányaimat egy Vác környéki lovardában kezdtem 6-7 évesen.
9 éves koromban tulajdonosváltás miatt elhagytam a lovardát, és a lakóhelyem szomszédságában tartott lovon lovagoltam. Rendszeresen kijártam terepre és körkarámban is dolgoztam Sellővel, a 20 év körüli kancával. 3 év után ő is új legelőre került, ekkor én 12 éves voltam. Iskolaválasztás előtt álltam, és minden vágyam a bábolnai Pettkó iskola volt. Elsőként vettek fel a hőn áhított iskolába, de szüleim pályám újragondolását javasolták, így a lovaglástól kicsit távol, környezetvédelem szakon kezdtem meg a 9. Osztályt Pesten.
12 évesen Először vitt el egy barátnőm Alagra, a tréning központba.
Magával ragadott az ottani furcsa és zárt közösség, aminek a része akartam lenni.
Akkori bohókás természetem nem segítette előre ennek a kapcsolatnak a kialakulását, a sok, könyvekből vett módszert egyenesen lekezelően furcsa tekintetekkel kísérték.
Az első istállóban nem is engedtek lóra ülni, mert : “nem úgy nézek ki, mint aki tud lovagolni” . Istállót váltottam egy másik lánnyal. Kedves volt a mester, de rengetegszer kiborult a feledékenységemen.
Addig sose hallottam a német szakkifejezések hadát, amit ott aktívan használtak. Amikor valaki azt mondta nekem hogy: “ hozz egy vistukot” , én csak álltam és nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Apránként, hosszú idő alatt belerázódtam. A nyár véget ért, és az iskola elkezdődött. Meg akartam tartani ezt a kiváló lehetőséget a fejlődésre, ekkor már rutinszerűen roppantottam zabot, trágyáztam és közlekedtem a lovakkal. Rengeteg mindent tanulhattam a lótartásról és a galoppról.
11. Osztályban is szinte minden héten két nap reggel ott indítottam.
Szeptembertől egy hosszabb kihagyás vette kezdetét cirka 3 év. Ekkor is, amikor tehettem, kerestem a lovak társaságát.
2020-ban felvettem a kapcsolatot egy kedves régi ismerősömmel aki mester Lovász, edző, kiváló szabadidomító. Ő volt az első aki el tudta magyarázni, mit és miért csinálunk a lovon, illetve a lóval. A hiányos tudásomat egy “konyhakész” szintre emelte sok munkával.
Segített Betyárral rendezni a kapcsolatomat talajról, és át adta nekem a szabadidomítás alapjait. Ezt a tudást előszeretettel alkalmazom és tanítom én is. Van hova fejlődni még, és szeretnék/szeretek is tovább tanulni. Mindig vannak új helyzetek, amik új kapukat nyitnak a fejlődés irányába.
